2010. július 25., vasárnap

Csepp a tengerben


A második ajándék takaró is elkészült. Hamarosan eljut ahhoz a Családhoz, akinek készítettük.

Annyi kockát kaptam, hogy lesz mégegy takaró belőle. Pár darab még hiányzik, azt majd pótoljuk. Ezt már csak ősszel fogom összehorgolni. Mire szükség lesz rá, addig elkészül.
Összesen 1 kötött és 4 horgolt kockákból készült takaró fog elkészülni.

2010. július 16., péntek

Rózsák



Végre sikerült virágot is készíteni. Régen szerettem volna, de a szárát nem tudtam, hogyan csináljam. LRJudit segítségével megoldódott ez a gondom is. Már csak gyakorolni kell:-))

2010. július 8., csütörtök





A napokban készültem el ezekkel a munkáimmal. A fülike ajándék, a lélekmelegítő Kincső unokámé:-)

Eddig m ég nem kaptam egyszer sem díjat, örülök neki, köszönöm szépen Survivornek

Mit is kell tenni ilyenkor:

Megköszönni, kitenni a logót, belinkelni az adományozót, tovább adni 7 másik blogozónak, az ő oldalukat is belinkelni, s üzenetet hagyni arról, hogy díjaztam őket.

Miután rengeteg általam látogatott és kedvelt blogkészítőnek van már ilyen díja, elképzelhető, hogy a most küldött díj, akár az ötödik is lehet. Remélem, ezért viszont nem haragszanak majd meg rám.

S az is kell még, hogy írjak magamról 7 dolgot:

1. Szeretem az embereket, a barátságot.
2. Nem szeretem a békétlenséget, a gyűlölködést, lehetőleg elkerülöm...
3. Örömet szerez, ha segíthetek.
4. Szeretem a szép zenét, szeretem a verseket. Sokszor az érzéseimet nem tudom leírni, de a versek elmondják helyettem.
5. Érdekel a kézimunka, többféle technikája, amit szívesen meg is tanulok.
6. Jó érzés tudni, hogy egy nagyon összetartó csapat "tyúkanyója" lehetek.
7. Első helyen nekem mindig a család, a gyerekeim és unokáim vannak.

Akiknek tovább adnám, megjegyzés nélkül, azért, mert szeretem, elismerem őket, a tudásukat, emberségüket.

1. Csipkelelkü
2. Piszke
3. Szera
4. SZIRANSZKI
5. Csipkeherceg
6. Kicsianya
7. Fpárduc


2010. július 6., kedd

Harmat

http://www.golya.mme.hu/media/2715515/img/Harmat_utolsokep_100627_174722.jpg

Harmat utolsó képe, amikor elhagyta a fészket, 2010. 06. 27-én

2010. július 3., szombat

Halász és Harmat még együtt

Figyelem és csodálom ahogy a gólya családok élnek, a szülők ahogy gondozzák a kicsi gólyácskákat.
Ebben az évben nagyon sok kisgólya, Nagyhalászban is 5-ből kettő maradt, elpusztult, amiről tudnak is, de egy hete Nagyhalászban a mamagólya, Harmat áramütéstől elpusztult. Két kisgólyát hagyott hátra, őket a magára maradt papa, Halász hihetetlen erővel nevel tovább.
Hamarosan kirepülnek, és Harmat egyedül marad.
Amikor még együtt voltak, ez egy régi kép a családról.

Ha nehéznek tűnne a sors


Ha nehéznek tűnne a sors, adjon a Pillanat szárnyakat,
Legyen aki kezedet fogja, míg sétálsz a fák alatt,
És ha könnyeidre az arany napsugár szivárványt rajzol,
Vigasztaljanak a madarak, mert szívedben is dal szól