2011. március 25., péntek

Ajándékot kaptam

Ma meglepetést hozott a postás. Fpárductól:-)

Köszönöm szépen, nagyon tetszik, nagyon szép!

2011. március 23., szerda

2011. március 14., hétfő

2011. március 10., csütörtök

Tamás


 






1972-1982





,,Sokszor furcsán néznek rám az emberek, mert egy gyertyaszállal beszélgetek. Nekik csak egy tárgy, de nekem már más, hiszen a fájdalmamban ő lett a mindenem. Hű társam, vigaszom, reményem. Egy kapocs mely összeköt veled, a földet és az eget. Csak meggyújtom őt és várlak, szívem szólít, máris látlak! Látom arcod és látom azt is, ahogy a gyertyám fényével féltőn ölel át téged. Szólok hozzád, bólint a láng, érzem, hogy te voltál. Saját nyelveden válaszoltál. A gyertya meg csak egyre fogy, szememből a könny csorog. A torkom szorít, de még szólok: Hiányzol nagyon! ugye tudod? A gyertya még válaszol, egy utolsót bólint, majd kihuny. Már csak halkan suttogom:Álmodj szépet csillagom!"


2011. március 6., vasárnap

Tóth Árpád: Március


A ritkás ágak zöldjén átveti
A messzi nap a sűrű sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
Vezeték dús hálózatát, s a fák
Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
A földnek a Tavasz telefonál...
 
És reszket a liget, mint zsenge szűzlány,
Feszül ezer kis lombkeble keményen,
S a város, ez a bús tüdőbeteg
Gyári munkás is mozdul: karjait,
A vézna gyárkéményeket kinyújtja,
Beszippantja a távoli illatot,
És mámoros, gyulladt dalokba kezd.
 
Ó, gyúlt világ, ó, drága március!
Rügyek, szerelmek, forradalmak
Évadja, - a villámló ablakokban
Celzius-létráján riadva kússza
Az izgatott higany-szál: a vén
Hűlő világnak újra láza van:
Trilláz a fényben reszkető magas
Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény
Rigóhang, egy inas-száj szurtos füttye,
S rekedt autótülkök, biciklicsengés,
Sikoltó sín, trappos paták alatt
Az utcakő gránit feleselése,
Harang, rikkancsok, anda zongorák
Skálája a politúros homályból
S az emberi lélegzés halk zenéje
Szédülten szaporázza ritmusát.
 
Ó, most minden zugát e messzi gömbnek:
tág tengerek zöld ínyű habtaréját,
Folyók parallel partját, ifjú erdők
Testén az átnyilalló édes allét,
A földeken a millió barázdát
És minden városok sűrűn rakott
Ragyogó ház-sorát valami vad vágy
Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan
Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,
Hogy vélük e setét föld felrikoltsa
Örök dacát a titkos végtelenbe:
Ó, élet, élet, élet, Március!
 
S konok trónusán reszket a Halál.