Ahogy múlnak az évek, eljön az ideje annak is, hogy azt csináljon az ember, amihez kedve van, ajándékot készítsen, örömet szerezve családnak, barátoknak.
Ezt a terítőt is ajándékba készítettem, hogy emlékeztesse majd az unokámat arra a napra, amikor diplomáját megkapta, elkezdődött a felnőtt élete.
Szeretettel.
2017. március 17., péntek
2017. március 11., szombat
havasi gyopár
Örömmel készült kis virág :-)
Azt mondta valaki:
A Korongyoson gyopár is terem.
Azóta vágyaimnak netovábbja
A Korongyos-tető.
Róla álmodom nappal-éjjel,
S a pici fehér csillagokról,
Mik szikráznak a vad kövek között.
A Korongyoson gyopár is terem.
Azóta vágyaimnak netovábbja
A Korongyos-tető.
Róla álmodom nappal-éjjel,
S a pici fehér csillagokról,
Mik szikráznak a vad kövek között.
Mert úgy lehet:
Egy hullócsillag szállt alá oda,
Ép a Korongyos tetejére.
Honnan indult: ki tudja azt?
Talán egy nagyváros felett
Látta útrakelni egy ifjú pár,
Sikoltó ívét elkísérték szemmel,
Míg legörbült a sötét horizontra.
Találgatták: vajjon hol nyugszik meg?
Hát ide hullt.
Ide, a Korongyos-tetőre. Ezer darabra hullott széjjel,
De üdvösségét megtalálta.
S minden kis része csillagalakú lett:
Így született a havasi gyopár.
Egy hullócsillag szállt alá oda,
Ép a Korongyos tetejére.
Honnan indult: ki tudja azt?
Talán egy nagyváros felett
Látta útrakelni egy ifjú pár,
Sikoltó ívét elkísérték szemmel,
Míg legörbült a sötét horizontra.
Találgatták: vajjon hol nyugszik meg?
Hát ide hullt.
Ide, a Korongyos-tetőre. Ezer darabra hullott széjjel,
De üdvösségét megtalálta.
S minden kis része csillagalakú lett:
Így született a havasi gyopár.
Reményik Sándor: Gyopár
2017. március 6., hétfő
Egyszer mindennek eljön az ideje :-)
Végre nekem is van hajócsipkével díszített pólóm :-)
Egy kis apróságot is készítettem, Húsvétra készülődve.
Egy kis apróságot is készítettem, Húsvétra készülődve.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



