A második ajándék takaró is elkészült. Hamarosan eljut ahhoz a Családhoz, akinek készítettük.
Annyi kockát kaptam, hogy lesz mégegy takaró belőle. Pár darab még hiányzik, azt majd pótoljuk. Ezt már csak ősszel fogom összehorgolni. Mire szükség lesz rá, addig elkészül. Összesen 1 kötött és 4 horgolt kockákból készült takaró fog elkészülni.
Több képet is kaptam, ahol láthattam, hogy mennyire örültek. Ezen a képen látni lehet az örömet, a szomorúságot és a meghatottság könnyeit is. Engem nagyon megfogott, innen is jó egészséget kívánok Neki.
Ismerősöm jött hozzám, éppen a kockákkal foglalkoztam. Megkérdezte, hogy mi lesz belőle. Elmondtam, hogy mire ajánljuk fel. Mivel Ő nem kézimunkázik, ismerőseivel összegyűjtött egy kis adományt. 5 csomag lett, amit egy csomagküldő futárszolgálat, a célra tekintettel ingyen elszállított. Segítségünkre volt egy ott lakó topiktársunk, aki szétosztotta belátása szerint. Ez is csak csepp a tengerben, de pár ember érezhette, hogy a bajban sokan állunk Mellettük, nem csak szóban, tettekben is. Ezek a csomagok:
Elkészült az első takaró,az első csepp a tengerben, amit közös munkával hoztunk létre.Remélem, hogy örömet szerzünk vele annak, aki kapja.Szeretettel készítettük.
Már elkezdtem körbehorgolni. Úgy tűnik, hogy nem is egy takarónyi horgolt kocka jön össze, lesz kettő is:-) Olyan jó érzés, hogy mindenki örömmel és szeretettel vesz részt, segíteni akarással ebben a munkában.
Sokat beszélgettünk arról, hogy kinek is tudjuk adni az elkészült takarókat, hogy jó helyre kerüljön. Szerencsére eszembe jutott egy fórumos társam, akinek a falujában nagy károkat okozott az árvíz. Már tudjuk, hogy egy olyan családhoz kerülnek, ahol az Édesanya egyedül neveli a két gyerekét. Biztos, hogy jó helyre fognak jutni.
Azt hiszem, nincs olyan, aki ne sajnálná a sok otthonát, mindenét elvesztett embert. A fórumos társaimmal kötünk, horgolunk kockákat, amit takarónak állítunk össze. Csepp a tengerben, de azt már megtapasztaltuk, hogy a cseppekből mekkora víz lesz. Ha sokan próbálunk segíteni apróságokkal is, ha egy-két családnak segíthetünk már az is jó.