Tamás

1972-1982 ,,Sokszor furcsán néznek rám az emberek, mert egy gyertyaszállal beszélgetek. Nekik csak egy tárgy, de nekem már más, hiszen a fájdalmamban ő lett a mindenem. Hű társam, vigaszom, reményem. Egy kapocs mely összeköt veled, a földet és az eget. Csak meggyújtom őt és várlak, szívem szólít, máris látlak! Látom arcod és látom azt is, ahogy a gyertyám fényével féltőn ölel át téged. Szólok hozzád, bólint a láng, érzem, hogy te voltál. Saját nyelveden válaszoltál. A gyertya meg csak egyre fogy, szememből a könny csorog. A torkom szorít, de még szólok: Hiányzol nagyon! ugye tudod? A gyertya még válaszol, egy utolsót bólint, majd kihuny. Már csak halkan suttogom:Álmodj szépet csillagom!"