Ültem a hajón és
eszembe jutott József Attila Dunánál című versének pár sora :
„A
rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.”
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.”
Úgy kezdődött,
hogy Karácsonykor egy borítékot is kaptam. Benne egy utazás –
ismét – hajóval, utazás a Száván. 2019. 05. 18-21-ig. Nagy
várakozással készültem az útra, nézegettem, hogy merre is
fogunk menni. Na, és a Duna, ahol tavaly hajózva rengeteg élmény
volt, Passzauig. De erről már írtam annak idején. Készültem,
sokat sétáltam, hogy bírjam az utat, hiszen a járás elég
nehézkesen megy.
Egyik unokám
vállalta Marci cicámat, addig itt volt vele, amíg haza nem értem.
Gondoskodnom kellett róla, hogy ne aggódva teljenek a napok.
Utazás kezdete
előtt kaptuk az értesítést, hogy változtatni kellett az
útvonalon, valami probléma volt a Száván egy kikötéssel. Rövid
út volt a Száván, de másnap a Dunán lefelé is vittek bennünket.
A napok teltek, mit
teltek, rohantak, és máris eljött az utazás ideje. 17 -én este
Dunaújvárosba mentem, és másnap hajnalban fiam feleségével,
Katával mentünk fel az indulás helyére, Budapestre. Izgultam idén
is, de más volt, mint az első utam, hiszen akkor voltam először
egyedül ilyen utazáson. Most bátrabban néztem az új csoport
társakkal, utastársakkal való találkozásra. Jól indult, hiszen
ahogy odaértem a találkozó helyére, ismerősként üdvözöltek,
5-en voltak, akikkel már tavaly is együtt utaztunk.
A buszra felszállva,
kiderült, hogy több szabad hely is van, így kényelmesen
utazhattunk, nekem sem volt szomszédom :-)
Hosszú utat tettünk
meg, Budapesttől – Újvidékig. Ott aztán végre megláttam a
hajót, a tavaly megismert Rohamot. A személyzet is ismerős volt,
jó emlékeim voltak.
Elindultunk, és
elkezdődött az idei kaland, nem ismert vidéken jártunk, vagy
éppen olyan helyeken, ahol már voltam, de most a Dunáról láttam.
Az útról nehezen
tudok napi összefoglalót írni, ezeket majd a napi program és
képek elmondják helyettem.
Volt bennem félelem,
hogy el tudnak-e fogadni, hiszen én nehezen tudok lépést tartani,
de olyan emberek vettek körül, akik végig segítettek az úton.
Nagyon jó ismeretségek alakultak ki, úgy érzem, barátságok is
szövődtek.
A sors – vagy
kinek mit jelent ez a szó – olyan találkozásokat adott nekem,
ami szinte hihetetlen Közös ismerősök, ismerősökhöz kötődő
szálak, valahogy úgy éreztem, nem voltunk idegenek egymásnak.
Végig segítettek az úton, lépcsőkön le, lépcsőkön fel, mikor
több nagy hajón átmenve tudtuk elérni a mi kis hajónkat.
Az útról az a
gondolat maradt meg bennem, hogy igenis, vannak jó emberek, akik
segítik a gyengébbeket, és elfogadják azokat.
Köszönöm a
sorsnak – hitem szerint Istennek -, hogy velük lehettem,
megerősítették önbizalmamat.
A
barátok olyanok az életben, mint a terasz tartóoszlopai. Néha
egyszerűen maga a tudat is elég, hogy ott vannak, és bármikor
támaszkodhatsz rájuk.
Most akkor napi
program szerint a leírás és képek.
1. nap. "Reggel indulás autóbusszal Budapestről. Rövid pihenőkkel Újvidékre utazunk, itt
hajóra szállunk és elindulunk a Dunán lefelé (Duna 1255 fkm). Utunk során átmegyünk a 40 m magas béskai híd alatt, majd a Kerekedi-sziget nomád állattartását figyeljük meg. A titeli
löszfal után elérjük a Tisza torkolatát, majd újabb nagy kanyarok, szigetek után Zimonyt,
egykori határvárosunkat, a város dombján magasodó millenniumi tornyot. Belgrád a Nagy-Hadi-szigetet (1170 fkm) megkerülve behajózunk a Szávába és kikötünk a Szerb főváros központjában. Autóbusszal megyünk fel a nándorfehérvári várba, majd szállásunkra."
2. nap. "Reggel hajóra szállunk és elindulunk felfelé a Száván (0,5 fkm). Elhaladunk a Száva
két partjára épült város számos hídja alatt, majd a város szórakozásra és pihenésre kiépült
része, a Ciganija-sziget mellett. Az éles kanyarokat tevő folyón Obrenovac-Szávadebrecen
térségébe (60-65 fkm) hajózunk, majd délután visszatérünk Belgrádba, szállás a közeli
Árpatarlón."
Ilyen nagy lakóhajókon kellett átmenni, hogy elérjük a mi kis hajónkat :-)
3. nap. Reggeli után Belgrádban ismét hajóra szállunk és visszatérve a Dunára elindulunkhajóra szállunk és elindulunk a Dunán lefelé (Duna 1255 fkm). Utunk során átmegyünk a 40 m magas béskai híd alatt, majd a Kerekedi-sziget nomád állattartását figyeljük meg. A titeli
löszfal után elérjük a Tisza torkolatát, majd újabb nagy kanyarok, szigetek után Zimonyt,
egykori határvárosunkat, a város dombján magasodó millenniumi tornyot. Belgrád a Nagy-Hadi-szigetet (1170 fkm) megkerülve behajózunk a Szávába és kikötünk a Szerb főváros központjában. Autóbusszal megyünk fel a nándorfehérvári várba, majd szállásunkra."
Sajnos a várba nem tudtam felmenni, páran megvártuk a csoportot, majd együtt mentünk a szállásunkra.
2. nap. "Reggel hajóra szállunk és elindulunk felfelé a Száván (0,5 fkm). Elhaladunk a Száva
két partjára épült város számos hídja alatt, majd a város szórakozásra és pihenésre kiépült
része, a Ciganija-sziget mellett. Az éles kanyarokat tevő folyón Obrenovac-Szávadebrecen
térségébe (60-65 fkm) hajózunk, majd délután visszatérünk Belgrádba, szállás a közeli
Árpatarlón."
Ilyen nagy lakóhajókon kellett átmenni, hogy elérjük a mi kis hajónkat :-)
lefelé. Fontosabb látnivalók a Dunáról: Pancsova - a Temes torkolata a világítótornyokkal, a
Sumadija-hegység nyúlványai, Szendrő vára, Ráma - a több kilométer szélesre szétterülő Duna, Ráma vára, Ópalánka - a Duna-Tisza-Duna csatorna torkolata, Báziás - Néra-torok,Ezüst-sziget. Kikötés Veliko Gradistyén, ahonnan autóbusszal visszautazunk, Belgrád érintésével este Brckoba érkezünk, szállás a városban
Elbúcsúztunk a Dunától,a kis hajónktól, majd reggeli után elindultunk hazafelé a busszal.
meg, majd Szlavónia fővárosába, Eszékre utazunk, ahol a várnegyedben teszünk sétát.
Átkelve a Dráván Udvarnál elérjük Magyarországot. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.
Ide én is el tudtam sétálni, sajnos nem tudtam úgy lefényképezni, hogy az egész látszódjon, így ezt a képet az internetről mentettem.
"Minden kívánság, amit gondolunk, mondunk, leírunk, vagy ami csak úgy átfut bennünk, teljesül. Egyszer, valamikor. Vagy netán többször is. Ám sosem tudhatjuk előre, mikor lesz az a pillanat, amikor létrejön..." Gyarmati Gábor












































































































Köszönöm, Jolika!! Szép reggelre virradtam!!Gyönyörűek a képeid, remek a beszámolód!!
VálaszTörlés:-) Köszönöm, hogy elolvastad, köszönöm, hogy benéztél hozzám :-)
TörlésIdeteszem a máshol meg válaszolt válaszaidat:::)))Akkor sorban a kérdéseidre :-)
VálaszTörlésTelefonnal fotóztam.
Félpanziós lehetőség volt, reggeli, vacsora a szállodában. Délben pedig lehetett a hajón enni, kétféle étel volt. És finom :-)
Nem kabinban aludtunk, minden nap máshol. A szállás mindenhol tiszta, szép és jól is éreztem magam ott. A csomagokat a busz hozta végig, este megkaptuk, reggel vissza tették a buszra. Napközben kézitáska volt velünk, a legszükségesebb dolgokkal.
Egyágyas szobában voltam, wifi a hajón nem volt, de a szállodában, ha nem is nagyon erős internet, de volt.
Reggeli svédasztalos volt, vacsorára meleg ételt kaptunk, leves, főétel és egy szelet süti. Ha inni akartunk, persze azt is lehetett venni.
Esti program a vacsora, és ment mindenki a szobájába, kipihenni a napot, és erőt gyűjtve a másnapra.
Negyedik nap - sajnos - már nem volt hajóút, csak busz, ahogy írtam is a blogban. -en voltun
A beszámolón ott van a kis hajónk képe, láthatod, hogy kicsi kis hajó volt, ezzel voltam tavaly is. A hajón kb 40-en voltunk, az útvonal változtatása miatt többen lemondták az utat.
Remélem, hogy Kiváncsa húgod meg van elégedve a válasszal:-)
A felhőket meg nagyon szeretem, azért volt annyi sok felvétel, pláne, ha még a víz is látszik :-)
:-) Kiegészítésként hozzá fogom írni, most elmegyek hazulról, de délután be fogom írni. Igazad van, ez is hozzá tartozik, de kellettél Te, hogy felhívd erre a figyelmemet.
Törlés