Reményik Sándor: Hegedű sír

	Hegedű sír, magányos hegedű A roppant csillag-kupola alatt. Oly kristálytiszta üveghangokon Jajdul a végtelenbe valaki; Úgy ostromol Istent és éjszakát, Könyörög, lázad, adja meg magát, Hogy lehetetlen meg nem hallani. És mennyi ilyen kristály-hegedű - És mennyi ilyen harmat-tiszta hang - És megváltásra méltó mennyi bánat Az örök csillag-kupola alatt. Ha ezeket nem hallja senki sem, Ha ezeket nem bánja senki sem: Mért hallaná meg az én hangomat?