„5.nap. Autóbusszal
Aschachba utazunk, itt hajóra szállunk (2163 fkm). Indulás után
röviddel zsilipelünk a legnagyobb szintkülönbségű osztrák
duzzasztónál, majd a Duna tündérvilágába érünk. Hegyek között
az összeszűkült folyón kanyarogva, sziklaszirteken ősi várak
tornyait csodálva végighajózunk nagy folyamunk legfestőibb táján.
A Duna-hurok (Donauschlinge) után nem sokkal kiszállási lehetőség
azoknak, akik meg szeretnék tekinteni a jochensteini vízierőművet
belülről is. Ők autóbusszal előre mennek 7 km-t. A hajó
folytatva útját eléri Jochensteint, ahol az egyik part már
Németország. A zsilipbe Nepomuki Szent János zátonyra épült
kápolnája és szobra mellett hajózunk be. Zsilipelés után
visszaszállnak a korábban erőmű nézésre ment utasok és
hajózunk tovább felfelé. A Passu dunai hajóút utolsó
állomásaként maradva a hegyek között délután elérjük a három
folyó városát Passau-t (2225 fkm). Hajónkról kiszállva rövid
városnéző séta, majd utazás rövid pihenőkkel Budapestre.
Érkezés a késő esti órákban.”
Elérkezett
az 5. nap. Szerencsénk volt, gyönyörű szép időnk volt végig,
elviselhető hőséggel, amit a hajó menetszele is csökkentett.
Biztos, hogy lemaradtam több látnivalóról, de nincs
hiányérzetem, hiszen a legnagyobb vágyam, utazás a Dunán,
hajóval :-) megvalósult. Látni a csodaszép vidéket a Duna két
partján, majd feljebb érve már városokat, hegyek ormain lévő
látványosságokat láthattam. Életem nagy ajándéka volt ez az
út, és végig tudtam csinálni. A legutolsó nap volt egy kis
nehézség, de ez nem csak nekem, amikor Passzauban a hajóról
kiszállva indultunk megkeresni a buszt. A csoport nagyobb része
városnézésre ment és így volt másfél óránk, hogy odaérjünk.
A távolságot nem igazán jól mérte fel az idegenvezető, mert a
mondott 100-150 m helyett állítólag legalább l-l,5 km volt. El
is tartott másfél óráig. Itt is bebizonyosodott, hogy milyen jó
csoport jött össze, indulás előtt elkérték a telefonszámomat,
ha nem érnék-érnénk vissza időben, elénk tudjanak jönni.
Így
Passzauban nem sok képet tudtam készíteni, mert a Duna-parton
mentünk végig. Félúton volt pár perces kis eső, ami jól is
jött, mert lecsillapította a morgolódos hangulatomat :-) Eső
közben egy cukrászdában leültünk, egy jó kis eiscaféra.
Elértük a buszt, de nem volt senki a társaságban, aki nem érezte
ennek a délutánnak a nehézségét. Ettől függetlenül nagyon
szép város, ahogy közben elmesélték.
A
képek kezdődnek azzal, hogy elindultunk Linzből – Aschachba,
ahol hajóra szálltunk, és a meseország vidékére jutva hajóztunk
tovább. Jochensteinben, majd elértük Passzau városát.
Innen
délután aztán elindultunk hazafelé, már csak pár képet tudtam
készíteni. Átjöttünk pár viharon, jégesőn, a villámok végig
világították az utat. 3/41-kor értünk a Balaha Lujza térre,
ahonnan indultunk. G. fiam várt és még olyan 40 perc
Dunaújvárosig. Komoly jégeső, felhőszakadás kísérte az utat,
de szerencsésen odaértünk.
Másnap
reggel a Lányom és unokám jöttek értem, és délután haza értem
:-)
Csodálatos
út volt. Köszönöm a gyermekeimnek, hogy ezt lehetővé tették,
és bíztattak, hogy nem lesz semmi baj, végig tudom csinálni.
Köszönöm, nem lehet elég sokszor mondani. Itthon aztán még egy
meglepetés várt, össze fogtak a gyerekeim, és pár napot itt
töltve, „felfrissítették” az otthonomat, tetőtől-talpig :-)
Köszöm,
ha velem utaztatok, osztoztatok a táj szépségeiben. Biztos, hogy
sokszor fogom még végig nézni, olvasni ezt a bejegyzést.
A
csoda véget ért, de az emléke itt marad, erőt adva az elkövetkező
időhöz.
Itt
vannak az utolsó nap képei






































Vannak ám hullámok! Megint nagyon jók a képek! :D
VálaszTörlés:-)
TörlésNagyon szépen leírtad ezt a napot is! Úgy látom, nagyon sokat hozzáolvastál, ràkészűltél az útra! Szépek a képek is! Nagyon megérdemelted az utat, a lakásfrissítést is! 💜 Gondolom Marci cica nehezen viselte a hiányod!
VálaszTörlésSzegény Marci nem volt jól, amikor elmentem, de szerencsére most már helyre jött. Furcsa volt, hogy én nem vagyok, a mozgolódás is több volt, meg hát hangjai is voltak a munkájuknak. Hála Isten már túl van rajta. Köszönöm, hogy velem tartottál az úton.
VálaszTörlésLovely pictures and it seems like odd weather is nice when passes. Glad you had a great vacation
VálaszTörlésGyönyörű vakáció volt :-) Örülök, hogy velem tartottál :-)
TörlésNagyon szép utad volt Jolimama, szép és maradandó emlékeket kaptál a gyermekeidtől!
VálaszTörlésIgen az volt, élőben még sokkal szebb, de a képeket nézegetve - kicsit újra ott vagyok. :-)
TörlésKöszönöm, hogy veled utazhattam a képek által! :-)
TörlésÖrülök, hogy itt jártál, és kicsit belenézhettél az élményeimbe :-)
TörlésHát ez jó vót::)) De egyet nem egészen értettem . Vissza is mentem újra olvasni. Hazafele hajóval vagy busszal jöttetek? Ha hajóval, akkor igen nagy sebességgelkkellett úsznotok. Busszal?? Az nagyon fárasztó lehetett!!Deez az út minden fáradságot egért!!!!!
VálaszTörlésVisszafele busszal jöttünk, hosszú volt az út, de valahogy hamar elment az idő :-) Csak kétszer álltunk meg. Jó hangulat volt a buszon is :-)
Törlés